The Office of the President of the Republic of Hungary

01/11/2026 | Press release | Archived content

Nemzetiségek és vallások egymás mellett, egymással, a közösségért

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Zsuzsanna asszony a Békés vármegyei Mezőberénybe látogatott.

A város egyik legismertebb szülötte, Orlai Petrich Soma festőművész szülőháza helyén álló Városházán Siklósi István polgármesterrel és a város kiválóságaival, a helyi közösségért dolgozó mezőberényiekkel találkozott az államfő. Köszöntő beszédében kifejtette: A múltba kell tekinteni, hogy hinni tudjunk a jövőnkben! Történelmünk egyik legnagyobb tanulsága pedig, hogy csak együtt, a velünk élőkkel közösen tudunk nagy dolgokat véghezvinni! Az államfő rámutatott: Az itt élő magyarok, németek és szlovákok egymás mellett élve, vállt vállnak vetve építettek közösségeket, várost, országot, hazát.

A történelem és a hit helyi lenyomata a város négy temploma. A magyar katolikus és református gyülekezet mellett a szlovák és a német evangélikus közösség is saját templommal rendelkezik.

A köztársasági elnök és felesége megtekintették a német evangélikus templomot, ahol Lázárné Skorka Katalin lelkész, espereshelyettes, majd a szlovák evangélikus templomot, ahol Selmeczi Lajos Péter lelkész fogadta a vendégeket. A katolikus templomot Tánczos Eszter hitoktató, a református templomot pedig Futó Zoltán lelkipásztor mutatta meg az elnöki párnak.

A mezőberényi látogatás a térség népi iparművészeti hagyományait ápoló helyi kézművesek kiállításának megtekintésével zárult.

The Office of the President of the Republic of Hungary published this content on January 11, 2026, and is solely responsible for the information contained herein. Distributed via Public Technologies (PUBT), unedited and unaltered, on January 13, 2026 at 09:06 UTC. If you believe the information included in the content is inaccurate or outdated and requires editing or removal, please contact us at [email protected]