Dr. Baka András, Magyarország köztársasági elnökének beszéde megválasztása alkalmából

Házelnök Asszony, Miniszterelnök Úr, Legfőbb Ügyész Úr, Alelnök Asszony, Miniszter Hölgyek és Urak!

Tisztelt Országgyűlés, Meghívott Vendégek, Tisztelt Honfitársaim!

Nagy megtiszteltetés, elismerés és kivételes bizalom számomra az Országgyűlés határozata, amellyel engem a Magyar Köztársaság elnökévé választott. Váratlan, zavarba ejtő és egyben megtisztelő volt már a jelölésem is. Váratlan volt azért, mert egy hosszú szakmai életút után az ember nem keres újabb kihívásokat. Azért vállaltam a felkérést, mert úgy gondolom, Magyarország történetének olyan időszakához érkezett, amikor az állam működéséről, az alkotmányosságról és az ország közösségéről való komoly gondolkodásra van szükség. Köszönöm a döntésüket, mint ahogy köszönöm mindazok ajánlását, akik engem, munkámat vagy megszólalásaimat ismerve a sok érdemes jelölt között erre a feladatra alkalmasnak találtak.

Az elmúlt évek után a társadalom többsége most felszabadulást és reményt érez. Mások csalódottságot és bizonytalanságot. Ezek az érzések együtt vannak jelen a mai Magyarországon. Egy demokratikus társadalomban ez nem rendellenesség, hanem természetes állapot. Éppen ezért ezen új korszak kezdetén nem kerülhetjük el a szembenézést, tudnunk, értenünk kell, hogy hogyan jutottunk idáig. Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet, miközben a rendszerváltozás éltanulójából a sereghajtó országok közé süllyedt. Az elmúlt közel két évtizedben Magyarország olyan súlyos válságba került, amely a jogállam, a társadalom, a gazdaság, az államháztartás, az energiaellátás, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem és a közlekedés területét egyaránt érinti. Régóta ismert tragikus helyzetben van az egészségügy, az oktatás és a gyermekvédelem. Mondjuk ki, szinte minden olyan terület válságban van, amelyek közvetlenül meghatározzák mindennapi életünket.

Az elmúlt időszakban közös javaink jelentős része magánérdekek szolgálatába került. A közbeszerzések rendszere, az állami vagyon átrendeződése, a földtulajdon koncentrációja és a közpénzek felhasználásának átláthatatlansága olyan kérdéseket vet fel, amelyekre egy demokratikus államnak határozott választ kell adnia. A jogállam nem csak attól működik, hogy vannak szabályai, hanem attól is, hogy az emberek elhiszik, ezek a szabályok kivétel nélkül mindenkire vonatkoznak. Az intézményeink állapota azonban csak egyik része annak az örökségnek, amellyel szembe kell néznünk.

Az elmúlt évek legsúlyosabb következményét én a magyar társadalom mély megosztottságában látom. Budapestet a vidékkel, fiatalt az időssel, hívőt a nem hívővel, jobboldalit a baloldalival, konzervatívot a liberálissal, kisebbséget a többséggel, gazdagot a szegénnyel, különböző társadalmi csoportokat egymással állították szembe. Civil szervezetek, újságírók, kisebbségek, külföldiek, vagy másként gondolkodó polgárok váltak gyűlöletkeltő politikai kampányok célpontjává. Oda jutottunk, hogy nemcsak más véleményt tulajdonítunk annak, aki nem ért velünk egyet, hanem más erkölcsi minőséget is. Azt akarták elhitetni velünk, hogy aki mást gondol, az nem egyszerűen téved, hanem ellenség. Ez az ország azonban nem tud úgy közös jövőt építeni, hogy közben polgárai egymásban ellenséget látnak. Ezért az előttünk álló feladat egyszerre követel igazságtételt és önmérsékletet. A jogsértéseket fel kell tárni, a közpénzek felhasználását ellenőrizni kell. Ahol a törvény megsértésének gyanúja fennáll, ott az állami szerveknek kötelességük eljárni, a bűnösséget pedig a bíróságoknak kell megállapítaniuk. Egy dolgot azonban biztosan nem tehetünk, nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra.

Akik ma csalódtak, akik nem változást akartak, azoknak nem kell megtagadni a hitüket vagy a politikai meggyőződésüket ahhoz, hogy ugyanannyi hely jusson nekik a jövő Magyarországán. A politikai változás nem jelentheti azt, hogy mostantól másoknak kell félniük, hallgatniuk, vagy kívülállóknak érezniük magukat saját hazájukban. Jelen állapotunkért való felelősség természetesen nem egyforma. Más felelőssége van annak, aki a hatalmat gyakorolta, annak, aki kiszolgálta, és annak, aki hallgatott. Mindebből azonban nem csak azoknak kell tanulniuk, akik a hatalmat gyakorolták. A tanulságok levonásából senki sem maradhat ki. Könnyű azt mondani, hogy mindezt mások tették velünk. De egy demokrácia nem csak akkor sérül, amikor valaki túllépi a hatalmát, hanem akkor is, amikor egy társadalom hozzászokik ahhoz, hogy ez megtörténhet.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Honfitársaim!

Az elmúlt időszak okot ad az önvizsgálatra, de ami legfontosabb: okot ad a bizakodásra is. Valami rendkívüli történt Magyarországon. Olyan, ami ritka egy nemzet életében. A szabadság iránti igény, amely hosszú időn keresztül elszórtan, egymástól függetlenül jelent meg gondolkodók, újságírók, ügyvédek, civil szervezetek, művészek és sok más ember megszólalásaiban egyszer csak a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben talált visszhangra. Amíg korábban egyes emberek kritikája, tiltakozása vagy bátorsága volt, abból széles társadalmi akarat lett. Ebben fontos szerepe volt annak, hogy a valóságot egyre nehezebb volt elfedni. Szokatlan módon végre a legkisebb településekre is eljutottak olyan információk, vélemények, tapasztalatok, amelyek eltértek attól, amit az emberek hosszú időn keresztül hallottak. A valóság végül erősebbnek bizonyult annál a képnél, amelyet hosszú időn keresztül megpróbáltak róla kialakítani. Ebben a folyamatban nagy szerepet vállaltak a fiatalok, akik egyre nagyobb érdeklődést mutatnak országunk sorsa iránt. Egy demokrácia jövője ugyanis nem egyszerűen azon múlik, hogy a következő nemzedék el megy-e szavazni, hanem azon is, hogy saját ügyének tekinti-e a közös dolgainkat, hajlandó-e kérdezni, vitatkozni, részt venni és felelősséget vállalni.

A mostani változás megmutatta, hogy egy társadalom képes visszaszerezni önrendelkezését. A következő évek kérdése az lesz, hogy mit kezdünk ezzel a lehetőséggel. Súlyos tévedés volna azt gondolni, hogy egy választási eredmény önmagában helyreállítja a jogállamot. Természetesen szükség van megfelelő alkotmányra, szabad választásokra, független bíróságokra, hatékony alkotmánybíráskodásra, szabad nyilvánosságra és ellenőrizhető kormányzásra. De mindezek mellett szükség van demokratikus és működő alkotmányos kultúrára is. Olyan kultúrára, amelyben a hatalom korlátozása nem akadály, a politikai ellenfél nem ellenség, a kritika nem árulás, a kompromisszum pedig nem gyengeség. Ebben a helyzetben különös jelentősége van annak is, hogyan értelmezi saját szerepét a köztársasági elnök.

Engedjék meg ezért, hogy szóljak a köztársasági elnök legalapvetőbb alkotmányos feladatairól. A jelenlegi hatályos Alaptörvény azt mondja, hogy a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Mit jelent számomra a nemzet egységének kifejezése. Mindenekelőtt pártpolitikai semlegességet, de semmiképpen sem jelent értéksemlegességet. Egy modern demokratikus társadalom szükségképpen sokszínű. Különböző világnézetek, politikai meggyőződések, életformák és érdekek léteznek benne egymás mellett. Ezek között lehetnek mély, időnként feloldhatatlan ellentétek is. A köztársasági elnöknek egy ilyen ellentétektől feszített sokszínű közösség képviseletében mindig el kell ismernie a különböző nézetek legitimitását, a többségi és kisebbségi álláspontok megjelenítésének jogát. Feladata nem az, hogy mesterséges egyetértést teremtsen ott, ahol az valójában nincs. Inkább annak a képviselete, hogy az eltérő nézeteket valló polgárok ugyanannak a nemzetnek egyenjogú tagjai. Számomra tehát a nemzet egysége nem azt jelenti, hogy mindannyian ugyanazt gondoljuk. Azt jelenti, hogy politikai és világnézeti különbségeinktől függetlenül, mindannyian egyenlő méltósággal és jogokkal tartozzunk ugyanahhoz a nemzethez. A magam részére meghatározónak tartom azt is, hogy a köztársaság elnöke az alkotmányos rend, az Európai Unió és a magyar nemzet történetileg kialakult alapértékeit kövesse és erősítse.

Az Alaptörvény egy másik feladatot is az államfőre bíz, az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést. Ennek jelentőségét az elmúlt évek tapasztalatai különösen világossá tették. Magyarországon olyan rendszer épült ki, amelyben egy párt foglyul ejtette az államot és annak intézményeit, a korszak végére pedig eljutott az éveken át tartó, a parlamentet nagyrészt megkerülő rendeleti kormányzásig. Az állam nem felelt meg a demokratikus jogállamiság egyik legalapvetőbb követelményének. A hatalmi ágak tényleges elkülönülésének, a fékek és egyensúlyok működő rendszerének. Mindannyiunk felelőssége, hogy még egyszer ne jöhessen létre ilyen rendszer Magyarországon. A köztársasági elnök ehhez saját alkotmányos hatásköreinek következetes, átlátható és független gyakorlásával járulhat hozzá. Nem írhat alá törvényeket puszta formalitásként, nem tekintheti magát a mindenkori parlamenti többség vagy a kormány meghosszabbított kezének, és nem hallgathat akkor, amikor az alkotmányos működés alapvető kérdései forognak kockán. A valódi biztosítékot ugyanakkor egy olyan alkotmányos rend jelentheti, amely világosan meghatározza a közhatalom gyakorlásának határait. Biztosítja az alapvető jogokat és olyan intézményi egyensúlyt teremt, amelyet egyetlen politikai többség sem tud saját érdekei szerint átalakítani.

Tisztelt Országgyűlés, Honfitársaim!

Az előttünk álló alkotmányozási kérdésekről is kell szólnom. Egy alkotmány stabilitását mindenekelőtt az adja, hogy a társadalom széles köre sajátjának tekinti. Ha az alkotmányt ismét kizárólag a pillanatnyi többség alkotmányaként hozzuk létre, akkor ugyanazt a hibát követjük el, amelynek a következményeit most megpróbáljuk felszámolni. Megalkotása ezért is - szükségképpen - több kell, hogy legyen a parlamenti jogalkotásnál. Széleskörű társadalmi és szakmai vita, valódi politikai egyeztetés és olyan eljárás szükséges hozzá, amely önmagában is kifejezi azt a demokratikus kultúrát, amelyet az új alkotmánynak később védenie kell. Az alkotmány nem egyszerűen az állam működési szabályzata. A hatalom korlátait teremti meg és ezzel mindannyiunk szabadságát biztosítja.

A köztársasági elnök nem alkotmányozó hatalom, nem feladata egy új alkotmány tartalmának a meghatározása. Feladata azonban az, hogy ösztönözze a társadalmi és a szakmai vitát, képviselje annak nyitottságát, pártatlanságát és következetesen kiálljon amellett, hogy az alkotmányozás ne válhasson ismét egyetlen politikai erő ügyévé. Hogy ezt miért tartom ennyire fontosnak, annak személyes oka is van. Saját bírói pályámon megtanultam, hogy az intézményi függetlenség értéke leginkább akkor válik láthatóvá, amikor próbára teszik. Strasbourgban, majd a Legfelsőbb Bíróság elnökeként is azt tapasztaltam, hogy egy demokratikus intézmény tekintélyét nem az adja, hogy konfliktusmentesen működik, hanem az, hogy konfliktushelyzetekben is képes saját feladatához hű maradni. Ezt az elvet szeretném köztársasági elnökként is követni.

Az államfő feladata azonban nem merül ki azokban az alkotmányos döntésekben, amelyet a Sándor-palotában hoz. Éppen ezért nem szeretném, ha a köztársasági elnöki tevékenység túlságosan az épület falai közé szorulna. Tisztában vagyok vele, hogy a köztársasági elnök nem tud minden társadalmi problémára megoldást találni. Erre sem felhatalmazása, sem eszközei nincsenek. De van lehetősége arra, hogy figyelmet adjon olyan ügyeknek és társadalmi csoportoknak, amelyeknek a hangja kevésbé hallatszik. Jelenlétével pedig jelezheti, hogy a köztársaság nem csak azoké, akiknek hatalmuk, befolyásuk vagy hangjuk van.

Az ország képviselete természetesen nem ér véget Magyarország határainál. Magyarország külföldi képviselete ugyanis ugyanezt a független államfői szerepet kívánja meg. Elismerve, hogy a külpolitika alakítása, meghatározása a kormány feladata, az államfőnek sajátos lehetősége van arra, hogy Magyarország nemzetközi kapcsolatait segítse. Annál is inkább, mert az elmúlt években Magyarország számos szövetségesével megromlott a viszony. Ennek helyreállításában való szerepvállalás nem udvariassági kérdés, hanem nemzeti érdek. Hazánk európai kötődése olyan történelmi és kulturális adottság, amely túlmutat azon, hogy pusztán külpolitikai kérdésnek tekintsék. Magyarország helye Európában nem az aktuális kormány pillanatnyi döntése, hanem történelmünk, kultúránk és érdekeink következménye.

Miközben Magyarország helyét Európában képviseljük, nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik az országhatáron kívül tartoznak a magyar nemzethez. Magyarország köztársasági elnökként felelősséget érzek mindazokért, akik a határokon kívül tartoznak a magyar nemzethez. Kulturális, nyelvi és közösségi jogaink védelme a magyar állam tartós érdeke. Ezt a feladatot szomszédainkkal együttműködve kölcsönös tisztelettel és az európai keretekre támaszkodva lehet eredményesen szolgálni.

Mindezek, amikről itt beszéltem, különböző feladatoknak tűnhetnek. Az alkotmányosság védelme, társadalmi párbeszéd, nemzetközi kapcsolatok helyreállításának segítése, vagy a határon túli magyar közösségekkel való törődés. Számomra azonban ugyanabból a meggyőződésből következnek. Bírói pályám során sokszor tapasztaltam, hogy a jog ritkán kíván tökéletes megoldást. Feladata inkább az, hogy olyan keretet teremtsen, amelyben különböző érdekű és meggyőződésű emberek békésen együtt tudnak élni, és vitáikat nem erővel, hanem szabályok között rendezik. Talán a köztársasági elnök feladata is hasonló.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Honfitársaim!

Történelmünk során sokszor kellett újrakezdenünk. A magyar történelemben könnyű csak a veszteségeket és a kudarcokat látni, pedig fennmaradásunk legalább annyira annak története is, hogy súlyos történelmi törések és vereségek után, mindig akadtak nemzedékek, amelyek újra képesek voltak intézményeket, közösségeket és országot építeni. Most ismét ilyen feladat áll előttünk. Néha azt próbáljuk újjáépíteni, ami egyszer már volt, a történelemben nincs visszaút. Nem térhetünk vissza sem a monarchiába, sem a Horthy-korszakba, sem a rendszerváltás utáni Magyarországra. Az eltelt idő megváltoztatta az országot, Európát és a világot is. Más gazdasági, társadalmi, technológiai, természeti és biztonsági környezetben élünk. A változás ezért nem egy elveszett múlt helyreállításának a lehetősége. Arra kaptunk lehetőséget, hogy tanuljunk abból, amit jól csináltunk és abból is, amit elrontottunk. Abból, amit mások tettek velünk, és abból is, amit mi engedtünk megtörténni. Nem egy régi Magyarországot kell visszakapnunk. Most az a kérdés, képesek vagyunk-e olyan országgá válni, ahol például egy gyerek jövőjét nem a születési helye dönti el, ahol egy tanár vagy egy ápoló munkája megbecsülést jelent, ahol a vállalkozó nem kapcsolatot, hanem lehetőséget keres, ahol egy fiatalnak nem azért kell külföldre mennie, mert itthon nem lát jövőt, ahová a külföldön élő magyar szívesen tér vissza, és ahol idős ember nem érzi magát feleslegesnek, mert az állam nem önmagáért van, az állam az emberért van.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(Országgyűlés - Budapest, 2026. augusztus 11.)