The Office of the President of the Republic of Hungary

09/09/2025 | Press release | Distributed by Public on 09/10/2025 07:10

A mesterséges intelligencia nem helyettesítheti az emberi gondolkodást és a humánumot – AI Summit 2025 Budapest

A mesterséges intelligencia korszakhatár az emberi gondolkodás történetében, és komoly lehetőségeket rejt Magyarország számára, ugyanakkor számos etikai kérdést is felvet - emelte ki dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök az AI Summit fórumon Budapesten.

Megnyitó beszédében Sulyok Tamás hangsúlyozta, a konferencián olyan forradalmi technológia kerül a középpontba, amely egyetemes hatású korszakváltást eredményez: a mesterséges intelligencia mindenkit érint, akár tud róla, akár nem, és mindenkit elér, akár akarja, akár nem.

Hozzátette, hogy egyelőre ugyanakkor beláthatatlanok a mesterséges intelligencia alkalmazásnak hatásai. Már ott tartunk, hogy a gép nem csupán válaszol, hanem segít kérdezni, olyan kérdésekre vezet rá, amelyeket magunktól fel sem tudunk tenni - mutatott rá.

Az államfő kiemelte, a mesterséges intelligencia korszakhatár az emberi gondolkodás történetében, nemzetek és közösségek életének irányát határozhatja meg.

Emlékeztetett arra, hogy a magyarok már többször bizonyították: képesek a világ élvonalába kerülni. Most itt egy újabb kihívás, egy újabb lehetőség. A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket a magyar tudóstársadalomtól a gazdasági szereplőkig, a vállalkozóktól a fejlesztőkig, a munkaadóktól a munkavállalókig meg kell ragadni - jelentette ki Sulyok Tamás.

A köztársasági elnök arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia sem az emberi gondolkodást, sem a humánumot nem tudja helyettesíteni, vagyis nem váltja ki az embert, de az eddig ismert fogalmainkat átértelmezi.

Úgy kell a fejlődés motorjává válnunk, hogy közösségünk minden részének a javát szolgáljuk, különben szakadék nyílhat társadalmunkban - tette hozzá az államfő.

A köztársasági elnök kitért a mesterséges intelligencia veszélyeire is. Személyes adataink védelmét, valamint az emberi méltóságot és a személyiségi jogokat intenzív és dinamikus veszély fenyegeti, a mesterséges intelligencia ugyanis különböző csalási módszereken keresztül minden korábbinál hatékonyabb módon használhatja ki az egyént - mondta.

"A jogszerűségért mi, jogászok felelünk. A technológiai stabilitásért pedig az itt jelenlévő szakemberek. E két oldal közös munkája szavatolja az etikus működést, az emberi autonómia tiszteletben tartását, a méltányosság elvét, a mesterséges intelligencia károkozásának kizárását, döntéseinek megmagyarázhatóságát és átláthatóságát" - fogalmazott.

Az államfő elmondta, jogászként különösen foglalkoztatja, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése milyen kihívásokat támaszt a jogrendszer fejlődése elé.

Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a mesterséges intelligencia döntései önmagukban helyesek, ha közben nem látjuk a mögötte lévő eljárás tartalmát és nem érvényesülnek garanciák - figyelmeztetett, felvetve: a jogi gondolkodás vajon átadható lehet-e a mesterséges intelligenciának?
Minden korábbinál fontosabbá vált, hogy hidak épüljenek a technológia fejlesztői és a jogászi hivatásrendek között, hogy ebben a biztonsági kockázatokkal küzdő világban a joghézagokat a lehető legkisebbre lehessen csökkenteni - hangsúlyozta.

Hazánk előtt nemcsak technológiai, hanem történelmi lehetőség áll, az új korszak aktív és felelős alakítójává válhatunk. A mesterséges intelligencia motorja lehet egy új nemzeti felemelkedésnek is, ha nem elégszünk meg a mások által írt szoftverek, modellek és logikák passzív befogadásával - összegzett Sulyok Tamás.

The Office of the President of the Republic of Hungary published this content on September 09, 2025, and is solely responsible for the information contained herein. Distributed via Public Technologies (PUBT), unedited and unaltered, on September 10, 2025 at 13:11 UTC. If you believe the information included in the content is inaccurate or outdated and requires editing or removal, please contact us at [email protected]