Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök beszéde a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján Münchenben

Sehr geehrter Herr Bundespräsident!
Sehr verehrte Frau Büdenbender!
Sehr geehrter Herr von Bayern!
Liebe Frau Hahn!
Sehr geehrte Frau stellvertretende Ministerpräsidentin!
Liebe deutsche Freunde!
Meine Damen und Herren!

Mit tiefstem Respekt begrüße ich bei der heutigen Gedenkveranstaltung meine aus Ungarn vertriebenen Mitbürger, wie auch ihre Nachfahren! Wenn ich in die Runde der Teilnehmer schaue, empfinde ich Freude und zugleich auch Ergriffenheit. - Erlauben Sie mir bitte, meine Ansprache in meiner Muttersprache, auf Ungarisch fortzusetzen.

Európa történelme során akadt néhány zivataros századunk, de úgy vélem, abban sokan egyetérthetünk, hogy a 20. század az egyik legborzalmasabb volt mind közül. Azt szokták mondani, hogy az idő mindenre gyógyírt jelent.

Én ezzel a megállapítással csak akkor tudok egyetérteni, ha az időbeli távolságon nem felejtést értünk, hanem folyamatos okulást a történtekből és egymás folyamatos erősítését. A mi közös erőfeszítésünket arra, hogy a történtek tanulságait együtt dolgozzuk fel, az áldozatok emlékét együtt ápoljuk, közösségeinket együtt erősítsük, hogy ezek a borzalmak többé ne történhessenek meg. Mert felejteni azokat nem szabad és nem is lehet. Mert aki felejt, az nem tanult semmit.

A kollektív bűnösség elvének többé nincs helye Európában! Nem lehet olyan elvi, ideológiai vagy jogi érvelést elfogadni, amely közösségeket állít pellengérre, különböztet meg, vagy bármilyen jogi természetű intézkedésekkel sújt. Hitet kell tennünk amellett, hogy Európában többé senkit sem foszthatnak meg alkotmányos jogaitól, és nem fordulat elő többé olyan körülmény, amelyben az őshonos nemzetiségeknek okuk legyen a félelemre.

A kollektív megkülönböztetés hazugságainak korát már lezártuk, a 21. században ennek semmi helye nincs Európában.
Sem a politikában, sem a társadalomban, sem a jog területén. Mára alapelvnek kell lennie annak a tételnek, amely így szól: Teljességgel elfogadhatatlan, hogy Európában közösségi alapon bárkit megbélyegezzenek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves német Barátaim!

A régi időkre visszatekintő közös német-magyar történelemnek egyik nagy fájdalma és sebe a magyarországi németek elhurcolása.

A mai megemlékezésen jelenlétemmel szeretném azt is kifejezni, hogy a németek kitaszítása Magyarországról nem csak a német nemzet számára jelentett csapást; ebben a tragédiában együtt osztozunk. Ez ugyanúgy fájdalom a magyar nemzetnek is, és ugyanolyan mély sebet jelent Magyarországnak is. Az elhurcoltakról és utódaikról sosem feledkezünk meg. Magyarország hazavárja azokat, akik úgy döntenek, hogy visszatérnének!

80 éve azért űzték el honfitársaimat, mert német nemzetiségűek voltak. Mindenüket ott kellett hagyniuk: az otthonukat, a földjüket, a gazdaságukat.
A rokonaikat, barátaikat, szomszédjaikat - azokat, akikkel egy közösséghez tartoztak. Pedig a német nemzetiség Magyarország szerves részét alkotta évszázadokon át. A német emberek keze nyoma, munkájának gyümölcse és kulturális hatása ott van Magyarországon, a magyar kultúrán, és onnan kitörölhetetlen.

A mai emléknap arra is megtanít minket, hogy az őshonos nemzeti kisebbségekért folyamatosan ki kell állnunk. Nem lehet olyan időszak, amikor el lehetne hanyagolni érdekvédelmüket.

Magyarországon számos intézkedést hoztunk, hogy a nemzeti kisebbségek identitásukat és kultúrájukat megőrizhessék, nyelvüket megtartsák, hagyományaikat ápolják, és gyarapodhassanak. Német honfitársaim különösen élen járnak a közösségszervezésben és az identitásmegtartásban. Ragyogó példát adnak ezzel minden közösség számára. Hatékony érdekképviseletüknek is köszönhetően saját jogon, nemzetiségi képviselőjük által tagjai a magyar országgyűlésnek. Közösségfenntartó tevékenységükért kifejezem hálámat és elismerésemet!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minket, magyarokat és németeket egy ezredév köt össze, mégpedig kibogozhatatlanul. A kulturális és életmódbeli kölcsönhatások, politikai és gazdasági kapcsolataink rendkívül jelentősek.

Természetesen akadt olyan időszak is, amikor kapcsolataink valamelyik fonala meglazult, de ilyenkor egy másik tartott minket erősen össze, és fűzött szorosabbra. Sok időnk adatott arra, hogy megtanuljuk, nincs az a laza szál, amit ne lehetne közös akarattal és erőfeszítéssel megerősíteni.
És természetesen azt is tapasztalhattuk, hogy nincs az az erős kötelék sem, amely ne tudna szétszakadni. Vagyis még a magától értetődően jó kapcsolatokat is szükséges óvni és ápolni. Ebből pedig az következik, hogy mindig azok voltak az előrelátók mindkét nemzetben, akik minden körülményben a kapcsolatokat erősítették, és a barátságot fenntartották. Azok jártak a jó úton, akik a véleménykülönbségek ellenére is a másikat tisztelve, egymás érdekeinek figyelembevételével az együttműködésen dolgoztak.

Én személy szerint ezzel az iránnyal értek egyet, a magyar-német kapcsolatokra értékként tekintő és az összetartás szándékával munkálkodók közösségéhez tartozónak tartom magam. Úgy gondolom, mindig az cselekszik helyesen, aki azokra az alapokra épít, amelyek megvannak a mélyben.

Világméretű átrendeződésnek vagyunk tanúi: azt látjuk, hogy a multilaterális intézmények nehezen működnek. Ebben a környezetben különösen megnövekszik a kétoldalú kapcsolatok jelentősége.

Erre Magyarország fel van készülve, hiszen soha nem volt akkora diplomáciai hálózatunk a világban, mint napjainkban, és folyamatosan dolgozunk kapcsolataink erősítésén és további partneri együttműködések kialakításán. Ezek közül a Németországgal való kapcsolat elmélyítése különösképpen fontos számunkra. Köszönetemet és elismerésemet fejezem ki mindazon személyeknek, nagykövetünknek, diplomatáinknak és a különféle társadalmi szervezeteinknek, akik és amelyek napi munkájuk során ápolják az országaink közötti kapcsolatokat!

Sehr geehrter Herr Bundespräsident!
Liebe Freund in Deutschland!

Ich verneige mein Haupt im Gedenken an meine aus meinem Heimatland vertriebenen deutschen Mitbürgern! Ich teile den Schmerz, den sie in den damaligen schweren Zeiten erleben mussten!

Vielen Dank gilt all denjenigen, die den aus meiner Heimat vertriebenen Menschen Hilfe entgegengebracht haben! Ich danke dieser Gemeinschaft, das Andenken der Opfer zu bewahren!
Vielen Dank gilt allen, die den deutsch-ungarischen Beziehungen mit Leben erfüllen, daran arbeiten und bestrebt sind, Freundschaft und Zusammenarbeit zwischen uns zu erhalten und weiter zu vertiefen!

Und darüber hinaus danke ich ebenso für Ihre beehrende Aufmerksamkeit.

(München, 2026.01.19.)